„Okostanterem, az állami fenntartású köznevelési intézmények digitális tanulást segítő tereinek fejlesztése” keretében intézményünkben okostanterem kialakítására került sor.

A Projekt célja, hogy a jövő generációja számára a legmodernebb infokommunikációs eszközök és módszertanok felhasználásával olyan kollaborációs tantermek kerüljenek létrehozásra, amelyek elősegítik a projektben érintett településeken lévő intézményekben tanulók esélyegyenlőségét, annak érdekében, hogy a jövőben szükséges kompetenciákat már az alapfokú oktatásban megszerezzék.

Az okostantermet korszerű technológiájú digitális eszközökkel szereltük fel, laptopokkal és azok feltöltését is biztosító tároló szerkényekkel, a tananyagok élvezetesebb megjelenését lehetővé tevő vizuális eszközökkel, illetve tárgyalkotó és formázó eszközökkel. A tanteremben korszerű bútorzat biztosítja a megfelelő környezetet.

1./ A bizonyítvány másodlat kiadása a titkárságon rendszeresített formanyomtatványon - írásbeli kérelem alapján, előre egyeztetett időpontban kerül kiállításra/kiadásra.

Formanyomtatvány letölthető a honlapról, illetve kérhető a titkárságon személyesen.

A kitöltött igénylőlap leadható személyesen, vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre.

 

2./ Az igénylés illetékköteles, mértéke 3.000 Ft, melyet átutalással kell leróni.

Kiskőrösi Tankerületi Központ

10025004-00336437-00000000

Közlemény: az igénylő neve, bizonyítvány másodlat, BB0501

 

 3./ A kért iratot csak az érintett, vagy annak írásbeli meghatalmazottja személyesen veheti át, a kérelem beérkezését követő legkésőbb 8. munkanapon. Illetve megcímzett, felbélyegzett válaszboríték ellenében postázzuk.

 

 Érdeklődni a következő telefonszámon lehet: 06-78/850-350

A tankönyvosztás időpontja:

2022. augusztus 29. (hétfő)

7:30-17:00

Nyári ügyelet időpontjai:

07.13. szerda 9:00-13:00

07.27. szerda 9:00-13:00

08.10. szerda 9:00-13:00

 >>1. osztály taneszközlista<<